3D-s mesefilmet néztem.

Derült égből fasírt - Cloudy, with a chance of meatballs (10/7)

Báz, nevettem egy rajzfilmen! Olyan furcsa volt, szinte elszégyelltem magam, hogy gyerekfilmen nevetek. De aztán meg unalmas lett az uccsó egy óra. (Ami egy 90 perces filmnél kicsit gány azé'...)

Viszont sok tapasztalatot (direkt nem "élményt" írtam) gyűjtögettem 3D ügyében.

Alapvetően rájöttem, hogy a 3D elég szar téma.

Tipikusan a mai világunkra jellemző "csillogó csomagolással adjuk el a semmit, mert ugye már semmink sincs, ami bárkit is érdekelne" dolog a 3D.

Tényleg érdekes.

Tényleg az.

Baromira.

Csakhát, szerintem inkább idegesítő, és zavar a filmnézésben, ami ugyebár nem szerencsés.

Na meg a kedvenc fogyatékossága a dolognak: csak szinkronizált filmeket láthatunk 3D-ben, ugyanis a feliratot nehézkes lenne ráilleszteni a vizuális orgiára.

Namármost, számomra itt régen halott a dolog.

Például jelen film két (anti)sztárja, Mister T, és Bruce Cambell hangját sem hallhattam emiatt. Mert hát mekkora poén az, hogy jól tudod, melyik karaktereknek kölcsönzik a hangjukat, és azok feltűnése után még 5-10 percig azon elmélkedsz, hogy az hogy is hangzott eredeti nyelven.
És így hogy élvezel bármit is?

És itt van még 2010 legjobban várt alkotása, az Avatar, ami ugyancsak jön 3D-ben is, vagyis szinkronosan.
Igazából ehhez a mondathoz semmit nem fűznék.

De azért gondoljunk bele: Azért, hogy 3D-ben nézhessük, elfogadjuk, hogy szinkronos.
Ez igazából két rossz dolog, amit önként vállalunk, és azt hisszük, hogy bármit is nyerünk.

Plusz a jegyár.

De hogy egy kicsit magam ellen beszéljek: Avatar bemutatója 3D-ben eszetlenül faja volt!
(Egyébként a 3D max erre használható. Egy 2 perces videó poén lesz tőle, de hosszútávon f*szkorbács erősen.)

Szóltam, tessék ez alapján élni a továbbiakban.