2009. december 25., péntek

Így év végére: a 3 legrosszabb film, amit idén láttam

Három rettenet, de egy kakuttojás van köztük, a végén elárulom, melyik, és miért.
.
1. G.I. Joe: A kobra árnyéka (10/2,5)
Hát, ez az a tipikus film, amit egy 9 éves amerikai gyerek írt.
Minden színes, bugyuta, vannak nindzsák, vannak gonosz, külföldi akcentussal beszélő ellenségek, és persze jó sok "kickin' ass"-el az amcsik megmentik a világot.
175 millió dollárba került, és mégis a néző érzi vér kínosan magát, mind a 118 perce láttán. Bátran nevezhetjük CGI Joe-nak. 
.
2. Transformers: A bukottak bosszúja (10/3,5)
A film költségvetése 200 millió volt, de nem azért került fel az utálatlistámra, mert divatból megvetem a csak a vizuáltechnikai húzásaival bizonyítani tudó, nagy nyári amerikai kasszasikereket. Az első rész az egyik legkellemesebb csalódás volt számomra, szinte minden percét élveztem, mint egy robotgeek hülyegyerek, aki pont a célkorosztályba tartozik.
A második részből kiöltek mindent, ami bármit is ért az elődben: a humor nem működik, az akciók sújtalanok, nincs libabőr, minden szereplő idegesítő, egyszerűen a halálukat kívánod. És mivel nem halnak meg, egyre jobban idegesít az egész.
.
3. Mega shark vs. giant octopus (10/1)
Ez az "alkotás" nehezen leírható a velem szemben azonnal felvetődő gyanú nélkül, miszerint túlzok, vagy csak fikázni tudok. Csípőből Dvd-re készült, így a belefeccölt milliók száma gyanítom nem több 1-2-nél, ami meglátszik a szereplőkön, a forgatókönyvön, az effekteken, a mindenen...
Mégis, azt kell, hogy mondjam: EZ A KAKUKKTOJÁS. A három film közül egyedül ennek van mentsége arra, hogy olyan amilyen. És csak ezt az egyet lennék hajlandó újranézni egy évtizeden belül, sőt, ezt talán még élvezném is. Szóval, ha valaki szeretne igazán felszabadultan nevetni, így az ünnepek idején, szerezze meg, és adja át magát a parttalan élvezetnek, amit ez a kedves kis zs kategóriás ripacskodás jelent. Ilyet még nem láttatok, azt garantálom...

3 megjegyzés:

  1. Transformers 2-vel egyet kell értsek. G.I. Joe neked láthatóan jóval nagyobb ledöbbenés volt, számomra nem volt annyira vérciki, mint a Trafo 2. A 3. csodához nem volt szerencsém. Még ide venném a Spiritet, bár annak egyes részei kifejezetten ...khm... érdekesek voltak, azért az egész egy nagy rakás volt.
    Ja és súlytalan.
    Boldog Karácsonyt! :)

    VálaszTörlés
  2. Spiritet nem láttam, mert lebeszéltél :-D
    Kössz, seggfej, és boldog karácsonyt! XD

    VálaszTörlés
  3. Hát a Megashark(stb.) egy ááálllat film. Szerintem simán beillik az "olyan rossz, hogy már jó" kategóriába. De láttál már több filmet az Asylumtól? Ha nem, ajánlom még a TerminatorS és a Transmorphers c. filmeket is!:D

    VálaszTörlés